A Címkemester és a fele királyság

 

Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyen túl egy virágzó királyság. Rendországban, ahogy a neve is mutatja, mindig minden és mindenki a helyén volt. Az ott élő polgárok csodálatos dolgokat készített, akik mesés országuknál csak a jólelkű és igazságos királyukat szerették jobban. Hódolatuk jeléül portékájuk első darabját mindig szeretett királyuknak készítették.

A palota gyönyörű volt, csak egyetlen helyisége hagyott kívánnivalót maga után, mégpedig a trónterem melletti hatalmas szoba, amelyben a birodalom kincsei és az alattvalók ajándékai csak gyűltek, gyűltek. Volt ott minden, mézek, gyümölcslevek, kézműves portékák, könyvek, dobozok, és kisebb nagyobb kincsesládák, amikről csak a hét lakat hiányzott. Különböző kelmék, de még virágok is akadtak benne.

Egy gond gyötörte a királyt: a polcok roskadoztak, és nem tudta, mi hová való, melyik dobozban mi van, mert a címkék mind elkoptak, elmosódtak vagy épp sosem kerültek rájuk.

Magához hívatta három fiát és így szólt:

– Aki ezt a termet rendbe teszi, annak adom a fele királyságomat. De az utatokon nem fedhetitek fel a kiléteteket. Szeretném látni, melyik fiam, hogy boldogul ha csak magára számíthat.

 

Elindult hát a három királyfi

Az első fiú gyors akart lenni, a varázslóval hozatott egy varázsnyomtatót, de az csak pöfögött, füstölt, és a címkéket össze-vissza nyomtatta. A második sem akart sokat vesződni és egy boszorkánytól kért segítséget, de az bizony jól rászedte, mert olyan öreg címkéket adott neki, amelyek még akkor sem ragadtak, amikor csirizzel kente be a hátoldalukat.

A harmadik királyfi nem volt rest, nyakába vette az országot és ment hegyen-völgyön keresztül. Már nagyon elfáradt és rá is esteledett, amikor meglátott egy kunyhót, bekopogott hát, hogy szállást kérjen éjszakára. Egy szegény ember nyitott ajtót és örömmel beinvitálta a váratlan utazót. Az asztal körül hét gyermek ült és bár látszott, hogy alig jut betevő az asztalra, megosztották a vacsorájukat a vándorral. A kunyhóban olyan rend fogadta, hogy eltátotta a száját, hát még amikor a szegényember kinyitotta egyetlen szekrényüket, amiben úgy sorakoztak a dolgok, hogy rajzolni sem lehetett volna szebbet.

Az ifjú – bár nem fedte fel kilétét – elmesélte, hogy az uralkodó rábízta a nagy terem rendbetételét és nagy jutalmat kaphatna érte, azaz ott maradhatna ahol most “szolgál”, de nem tudja hogy járhatna sikerrel.

Kiderült, hogy a vendéglátója nem volt más, mint egy öreg Címkemester, aki nem félt elárulni a titkát, főleg, hogy így segítheti a fiút, hogy ne kelljen elhagynia a palotát.

Mesélt neki Vonalországról, ahol megtanulta a címke nyomtatás csínját-bínját és, hogy milyen sokféle címkét tud készíteni. Mindent elmondott a vonalkódokról és olyan címkékről, amik jobban védik a kincseket, mint hét lakat, sőt még a furcsa nevű RFID-ról is, és mindenféle csoda szerkezetekről amelyek segítségével a nagyteremben varázsütésre rend lehet.

– De hát ez csoda! – kiáltott fel a királyfi.
– Nem csoda és nem is varázslat, csak egyszerű józan paraszti ész, precíz munka és jó gépezetek kellenek hozzá. – mondta az öreg, és mutatott neki egy különleges helyet, ahol mindent megtalál, három nyomtatási tippet, és odaadta a saját nyomtatóját ajándékba.

– Nem fogadhatom el, hiszen akkor, hogyan fogtok boldogulni?

– Három nap és hidd el, te magad alkotsz csodát! Ha így lesz, akkor is csak arra kérlek üzenj nekem, hogy sikerült és boldoggá teszel. Jegyezd meg fiam, ha jót teszel, te magad is jól leszel!

– Hálásan köszönöm és a tanításodat sosem felejtem el Mester!

 

A királyfi visszatért a palotába

Bezárkózott és csak nyomtatott, ragasztott és pakolt lelkesen, és mire a harmadik nap estéje eljött, a raktár ragyogott: mindennek meglett a helye pontosan felcímkézve, olvashatóan, szabályosan.

A király nagyon boldog volt, hogy ilyen ügyesen boldogul a legkisebb fia és örömmel hirdette ki a győztest, de a királyfi csak ennyit mondott:

– Nekem elég az örömöd Atyám! A fele királyságodat pedig a Címkemesternek add kérlek, aki önzetlenül segített, pedig egyedül neveli hét gyermekét. Szeretném, ha könnyű életük lenne.

A jóságos király boldogan tett eleget fia kérésének és örömmel adta át fele országát hű és bölcs alattvalójának, akivel azóta is nagy egyetértésben vezetik országukat.

Híre ment, az üveghegyen innen és túl, és ma már mindenki tudja, hogy

„A jó cselekedet nem vész el a világban, és egyszer visszatér hozzád.”

 

Mese volt de nem kell, hogy vége legyen. Önnek nem kell az üveghegyig mennie, ha címkét szeretne, csak vegye fel velünk a kapcsolatot, és segítünk, hogy rendben tudja dolgait.

 

Öntapadó Címke Nyomtatás – Ragaszkodjon hozzánk!