Az ügyfél problémája, a mi problémánk is. Addig keressük a megoldást, amíg valóban jó megoldást sikerül találnunk. Így kedves ügyfelünk elégedett, boldog lesz. A munkáját pedig segítjük, könnyítjük, hogy foglalkozhasson azzal, amihez tényleg ért, ami a hivatása.
Egyik kedves ügyfelünk azzal a kéréssel/kérdéssel fordult felénk, hogy a Magyar Postánál rendszeresen adnak fel ajánlott, illetve tértivevényes leveleket. Ezekhez kapnak vonalkódos ragszámos címkéket. Ugyanakkor a tértivevényes címkék esetében, csak az ajánlott szelvényen van vonalkód. Ez a feladó cég vonalkódos-azonosítása esetén a tértivevény visszaérkeztét követően kézi bepötyögést igényelne. Ez lassú, illetve nagy a hibázás veszélye (egy átlag ember 300 karakterből egyszer hibázik, egy vonalkód olvasó 6 000 000 000 000 000 000 karakterből egyszer).
Erre a problémára adtunk olyan megoldást, hogy egy egységben nyomtattunk ajánlott címkét és tértivevényes címkét, amelyen már vonalkód is található! Így a levélre is, és a tértivevényes szelvényre is azonos, vonalkódos címke kerül, amellyel a tértivevény visszaérkeztét követően egy csippantással azonosítható.
Ahogyan a képen is látszik (kattintásra megnő), egy egységben található a két vonalkód, így könnyítve meg a munkáját a csomagolással foglalkozó munkatársnak. Ez a két vonalkód azonos. Egyiket a küldeményre, másikat a kísérődokumentumra (tértivevény szelvény) ragasztja.
A Magyar Posta pontos leírással rendelkezik, hogy a nem általa kiadott ragszámoknak milyen paramétereknek kell megfelelniük. Ezt egy bevizsgáló központban ellenőrzik is. A fent említett cég kérésének megfelelően a szükséges 50 db mintacímkét megküldtük a Postának, akik jóváhagyták. Tehát ha Ön is ilyen címkéket szeretne, akkor biztos lehet abban, hogy a Posta által is elfogadott minőségű öntapadós címkéket kaphat tőlünk!